Sutivan - nyaralás Bracs, Hortvátország
MagyarulEnglishDeutschHrvatskiGoogle +
FőoldalVilla BelvedereVilla AdriaVilla BoguvillaTurnusokBrač szigetKapcsolat
Brač kerékpárral

Avagy, ha kedved van felfedezni a szigetet két keréken.

Több oka is van, hogy az egyébként kellemes tengerparti nyaralásod egy kis kerékpártúra javaslattal zaklassam. Ha hoztál bringát, nyert ügyed van, ha nem, akkor kölcsönözhetsz több helyen is. A Villa Belvedere házigazdája ebben készséggel segítségedre lesz. A monti-t épp úgy ajánlom, mint az országúti kerékpárt. A monti előnye, hogy az egyébként átlagos minőségű országutakról az erdőbe is letérhetsz (magam egy középkategóriás Merida elsőteleszkópos mountain bike-kal múlattam az időt). De jöjjenek az okok, ami miatt valóban érdemes a napozás és búvárkodás keverte parti pihenést kétkerekű kalanddal összegyúrni.

Először. Brač szigetének alkotója, mintha a kerékpározásra szabott méretet adott volna az Adria hűs kékjébe művével. Sutivanból a Villa Belvederetől, bármely útvonalon is indulsz el 50 km-en belül tengerrel találkozol, tehát célba érsz. Természetesen, ha vissza is két keréken kívánsz jönni, akkor értelemszerűen 100 km. Gyakorlott bringásnak ez teljesíthető pihenőkkel.

Másodszor. Akár egy hetes, akár tíz napos nyaraláson vagy, mindenképp oldja a tengerparti élményeket egy kis sportos erőfeszítés, ráadásul párosul a sziget alaposabb megismerésével. Kerékpárról ugyanis hosszabb ideig látod azt, ami az autóban pillanatok alatt tovaillan.

Harmadszor a szigetet bekerékpározni teljesítmény, komoly teljesítmény, tekintettel a melegre és az emelkedőkre. Egészséget, erőt, önbizalmat ad. Egy jól sikerült túra után a sört is nyugodt lelkiismerettel fogyaszthatod este.

Negyedszer. A nyaralás arra való, hogy kikapcsoljuk a hétköznapi megszokott nehézségeket. Például Sutivánból Bolba és vissza, garantáltan feledteti az év összes otthoni rossz döntését, a kibírhatatlan munkahelyi főnököt, az ismét elmulasztott határidők okozta felelősség tudatot. A kihívás, a nehézség más. Meg kell oldanod az előtted álló feladatot (pl: Vidova Gora 778 méter).

Nos ennyit az okokról. Sorolhatnám, de, aki ennyiből nem érti, annak hiába, aki pedig már a negyedik "miért bringázzunk Brač szigetén" kérdésnél jár az már az elsőnél is unta az okokat. Jöjjön az első út!

 


Laza egyórás út Loľišće településére.

A Villa Belvederetől mindössze 8 km-re található északra Loľišće (tábla jelzi). A tengerszintről indulsz, tehát egyértelmű, hogy fölfelé kell hajtani, ami kezdetben még csak-csak elmegy, de egy negyedórás szakaszra feltétlen számíts, aminek a végén már rendesen kapkodod a levegőt. A látvány viszont kárpótol, ráadásul egy-két lefelé eső etap is szerepel az úton. Találkozol a falu előtt 3 km-el egy jó hosszú enyhe lejtővel, ahol a sebességed elérheti az 50 km/h-t, aztán éles kanyarok is jönnek, ahol jobb, ha óvatos vagy. Apropó biztonság. A legfontosabb a fék. Az legyen rendben és jegyezd meg, melyik az első és a hátsó. Együtt használd őket, a hátsót jobban. A kormányt marokra fogd, mert, ha ráz az út, úgy ura vagy a gépnek! Az ujjaid lefelé mindig legyenek a fékeken és nézz jó előre időnként, mert 50-es tempónál gyorsan jönnek a tárgyak (pl.: parkoló, szembe jövő autók, fák, bogarak stb.) szembe. Sisak, szemüveg kötelező, nem úri passzió, életet menthet. A guminyomás megfelelő legyen, a váltók jól működjenek, mert sokszor használod! Loľišće-ba érve mindjárt lenyűgöz a templom harangtornya, amely mellett közvetlen vezet az út. A szűk főutcán a templom mellett tükör segít, hogy észleld a szembejövőt.

Érdemes egy kicsit Milna felé tovább haladni az 1 kilométerre eső Bobvišće-ig, mert ugyan fölfelé haladsz, de jól rá látsz a hegy oldalába nőtt Loľišće-re és annak ékkövére, a harangtoronyra. Ez cirka félóra eddig. Jöhet a vissza út, ami valamivel gyorsabb lesz, hiszen a tenger szintjére kell lemenned. Minden fordított sorrendben jön majd. Az a bizonyos hosszú lapos lejtő most, elnyújtott sunyi emelkedővé válik. Már a közepén is csorog a víz rólad, a végén pedig ólmos lesz a lábad, de jobban esik a kulacsodból a víz. Ne feledd a mediterrán melegben sok folyadékot vesztesz, amit sok folyadékkal kell pótolnod. Amennyiben ügyes vagy 5-6 perccel rövidebb idő alatt érhetsz vissza Sutivánba és a Villa Belvedere hűs szobájába. A Loľišće túra bármilyen időben teljesíthető, hiszen egy óra körül meg vagy vele.

 

Nézd meg Supetart bringával!

Az előző túrához hasonlóan körülbelül egy óra. Persze, ha sokat időzöl és a kikötő szűk utcáit is bejárod, akár másfél órát is bicajozhatsz. Javaslom, hogy a Villa Belvedere-től indulva, ne a település első feljáróját használd, hanem a másodikat, tehát, ami Supetar felé esik, így többet kerekezhetsz a tengerparton. A strandok látványosak és az út is rövidebb lesz néhány perccel. Megspórolsz ugyanis egy felső szerpentines szakaszt. Igaz, hogy egy meredekebb feljárón kell felkaptatnod, ahol a kilométer órád lehet, hogy nem is jelzi a sebességed, a pulzusod, viszont határozottan gyorsulni fog a levegő vételekkel együtt. Lankás út vezet a közeli Mircához, majd egy meredekebb emelkedő. Ezután vagy az első Supetar táblánál lehajtasz, vagy a kikötőbe vezető úton, a körforgalmon keresztül közelíted meg a kikötőt. Az érkezés oda 25-35 perc, attól függően, hogy melyik lejárókat használod. Vissza, hasonló a menetidő és az élmény is. Eddig a lazább kirándulásokról.

 

Ismerd meg milyen fölfelé a sziget!

Egy izmosabb etap javaslat, de semmi extra erőpróba. Lesz egy 10% körüli, közel 4 km-es kacskaringós hegymenet, ahol izzadni fogsz majd félórát, de lefelé gyorsan szárít a szél. A menet Sutivan, Villa Belvedere, Mirca, Supetar érintőlegesen, Donji Humac, Dračevica, Loľišće, Sutivan. Cirka 36 km, de garantáltan ez lesz élményekben a leggazdagabb utad és nem is olyan nehéz. Supetarig körülbelül félóra a már ismert útvonalon. Lehetetlen eltéveszteni az útvonalat, mindig csak fölfelé haladsz és ezt úgy a legkönnyebb észrevenni, hogy szakad rólad a veríték. Jön egy másfél, két kilométer hosszú szerpentin fölfelé, majd a 10%-os és újabb 2 kilométer emelkedő. No, az izmos lesz helyenként, de a túrának ez a legnehezebb része és 20-25 perc alatt túl lehetsz rajta, aztán csupa "down hill". Eléd tárul a Nereľišće-i medence, de a látványt nem sokáig élvezed, mert gyorsan ahhoz a kereszteződéshez érsz, ahol Loľišće felé jobbra jelez a tábla. A lendületed simán elvisz kis rátekeréssel a falu aljáig. Nem kell felmenned a településhez csak, ha kíváncsi vagy a részletekre, de szerintem jobb kihasználni a lendületet. Most a kerékpározás élménye legyen a fontos! Donji Humac után rögtön feltűnik egy kőbánya. Az egyenesen kivágott sziklafalak fehérlenek az útmentén a hatalmas kőfejtő daru őrizetében. Szabályos hasábokat formálnak és úgy várnak a szállításra megmunkált kövek. Szép látvány, persze a természetvédő biztos máshogy látja. Egy pár kilométernyi kacskaringós út, persze még mindig lefelé és máris megérkezel Dračevica-ba. Nem tudod kikerülni, mert keresztül haladsz rajta. Látszik, hogy a kőfejtő a közelben van, hiszen a temploma, a kápolnája és a temető ravatalozója is egyenesre metszett kövekből rendezetten fogadja az arra érkezőt. A kápolnája, haranggal a pineák árnyékában a régibbi lehet, mert az nem olyan vakítón fehér. Dračevica után egy kis hullámvasút, egy nem oly régi erdőtűz szomorú látványa jobbról-balról és máris ráérsz arra az útszakaszra, amely az én tetszésemet leginkább elnyerte.

A völgy jobb oldalába épített út kanyarog majdnem a tengerig, amit mindjárt az elején meglátsz. Jó 4- 5 kilométer hosszan száguldhatsz lefelé 45-50 km/óra sebességgel. Az út szűk és bár nem forgalmas, de időnként személy, sőt teherautó is jöhet. Vigyázz! Nincs korlát. Ha a völgy felé hibázol, akkor utad nem a pozitív élményektől lesz dús, hanem a cserjék, sziklák okozta sérülésektől. Loľišće gyorsan megérkezik. De micsoda 6-7 perc az. Naplemente idejének közelében a tengeren a fénye által vetett aranyhíd húzódik, aztán egyszer csak vége és jön a másik kép Loľišće. Azt már ismered az első túrádról. A templom után a posta mellett este félkilencig a kisbolt nyitva vár. A helyiek kiülnek a szieszta után és megtárgyalják, amit helyben szokás néhány sör kíséretében. Megérdemled te is. Pihenj egy kicsit és nézelődj! A közeli múlt maradványaként egy jugoszláv emlékművel is találkozhatsz. Érdekes. Ha fújtál egyet, akkor jöhet az utolsó már ismert 25 perc vissza Sutivanba a Villa Belvedere-be. Az egész nem volt kerek két óra, de micsoda látvány és micsoda száguldással egybekötve.

 

A csúcstámadás

Azt hiszem, aki az előző túrákat különösebb következmények - elsősorban fizikai és lelki fáradtságra gondolok - kibírta, sőt élvezte az megérett valami másra, valami nagyon izgalmas, igazi kihívásra, amely a teljesítés után egészen más önbecsülést ad egy valamirevaló porfelhőlovagnak. A cél Vidova Gora. "Semmi különös!" Csupán 778 méter magasra kell feljutnod és körülbelül 25 kilométert kell legyűrnöd. Nem az utóbbival gyűlik meg a bajod. A távolságot már simán teljesítetted az előző szakaszon. Egyben azonban nagyon más ez a csúcstámadás. Nyolcvan százalékát az oda vezető útnak felfelé kell hajtani. Az útvonal Supetar felé ismert. A szerpentin után a 10%-os emelkedő már jó barátként köszönt és meg ismét megtiszteled a verítékeddel. Aztán a Nereľišće-i medence látványa fogad megint és egy jó ötvenes tempóval meg is közelíted a falut, ami egykoron a sziget fővárosa volt. Ha kedved van, nézd meg a főterét, templomát és a kápolna tetejéből kinőtt fenyőjét, de egyből neki is vághatsz a következő és utolsó, ám de leghosszabb emelkedőnek. Készülj fel! Sok folyadékra lesz szükséged és nagyon türelmesnek kell lenned! Körülbelül az indulástól számított második óra felénél megpillantod a Vidova Gora irányába mutató táblát. Egy kis fennsíkhajtás, majd szűkül az út, de szerencsére a fenyves árnyékot vet és a klíma úgy kellemesebb, mint a kopasz szerpentinen volt az elmúlt félórában. Igaz még mindig felfelé taposol, tehát a lábad kíméletlenül mozgásban lesz. A csúcs közelségében meglátod az antennákat, ami jó jel. Közben azért oldalra is figyelj! Kecske, szamár, nyúl és egy-két vízgyűjtő földdarabka kiskertje élénkíti a szigorú erőfeszítésekkel terhelt 25-30 percet. Az út egyszer csak eltűnik, az-az fent vagy. Szállj le a bringáról, mert úgy biztonságosabb! Kifújod magad, aztán ámulj, mert a látvány Bolra, az Aranyszarv-félszigetre és a távolabbi Hvar szigetére lenyűgöző. Nézz körül alaposan! A horvát költő emléktábláját, a hatalmas kőkeresztet is vedd szemügyre, aztán a helyi és egyetlen vendéglátóhelyre térj be egy italra! Váljon egészségedre, megérdemled!

Ha a felfelé tekerés kínjait kipihented és a panoráma okozta kellemes sokkot is kiheverted, akkor a szigeten bringával véghezvihető leghosszabb és legveszélyesebb "Bike Super G" (a sísportban így mondják a szuper óriás műlesiklást) futamára készülj fel! Ezt komolyan mondom. Elsősorban gondold végig, hogy, amerre felfelé jöttél, szinte helyben topogva, ott most lefelé száguldasz sokszor 60 km/óra feletti sebességgel. Nem játék. Fék, sisak, és az ész. E három szót vésd az emlékezetedbe! Amennyiben a biztonságot előtérbe helyezed, nem bánod az előző 2 óra helyenként gyötrelmesnek tűnő erőpróbáit. A hegy a tiéd, tartsd is meg, de ezt csak kellő óvatossággal érheted el. A főútra csatlakozásnál vigyázz, különösen, amikor a szerpentin eléri ismét Nereľišće-t, no meg persze közben is. Ha nem vagy híve a féktelen száguldásnak és tovább akarod élvezni a lefelé haladást, meg a panorámát, akkor 40 körüli tempóval, folyamatosan a fékbe kapaszkodva ereszkedj le!

Az utolsó néhány száz méteren engedd el a bringát, mert akkor a Donji Humac és Loľišće felé vezető útkereszteződésig lendületből elgurulhatsz. Előtte döntsd el, hogy vissza ugyanazon az úton Supetar felé, vagy a korábbi kirándulásból ismert és általam nagyra becsült Loľišće-i völgynek veszed az irányt. Ha még sem a szépérzet győz benned és a 10 perccel korábbi hazaérés lehetősége, akkor a Supetar felé vezető 10%-os emelkedőn, ami most lejtő lesz sebesség csúcsot dönthetsz, meg az életedet is elvesztheted, ha ész nélkül teszed. A legmeredekebb szakaszon 71,6 km/óra sebességet mért az órám. Ereszthettem volna még talán jobban a montimat, de nekem elég volt és legfőképp szerencsém, hogy semmi és senki nem jött ki elém. A szél iszonyatosan süvít, belekap a bőrödbe, a kormány - amit ugye marokra fogsz ujjaiddal a fékeken - rázkódik, a kerekek küllőikkel egy egész sajátos ciripelőn hangos alapzajt adnak alattad. Félelmetes, de felemelő érzés a nagy lezuhanás és persze, ha jó a vége, akkor jó is. A szerpentineknél negyvenes tempónál, ne engedj többet! A kanyarok nem beláthatók és hajtű formájúak, jobb a békesség. A szokásos útvonalon egy bő negyedóra alatt Supetar felől visszaérkezel Sutivanba a biztonságos otthont nyújtó Villa Belvederebe. Az egész út legfeljebb 3 órába tellett és ebből a vissza út 50 percbe, de ezzel már elbüszkélkedhetsz, akár egy profi bringás előtt is. Ráadásul, ha véghez vitted a csúcstámadást, akkor a sziget bármelyik pontjára szereztél jogosítványt, mert fizikai erő tekintetében a legnehezebb etap volt. Igaz, lesz ettől nehezebb feladat is, de az már inkább a türelemről szól.

 

A türelem túra

A szigeten a Villa Belvedere-ben többször - pontosan négyszer nyaraltam. Három alkalommal hoztam magammal kerékpárt és valahányszor bringára szálltam, éreztem, hogy Bolba eljutni lenne az igazi kerékpáros kaland - tekintve, hogy az útvonalat autóval jó párszor megjártam. A távolság a Villától 45 kilométer körüli, de abban bizony minden nehézsége és szépsége benne van a kerékpársportnak. Most 2004-ben az előző teljesítmények tudatában volt bátorságom nekivágni. Előre mondom kár volt annyit várni, mert teljesíthető és egy órával még el is számoltam magam, de kezdjük az elején. Három órát szántam oda és ugyanannyit vissza. A Vidova Gora elágazásig már ismert az előző utakból az erőpróba. Sutiván, Supetár cirka 30 perc, majd szerpentin, 10%-os egyenes rész föl, aztán egy 25-30 perces ismételt hegymenet a Vidova Gora kereszteződéséig. Tehát bezsebeltél másfélórát odafelé vezető háromból és igazából ez volt a neheze. Innentől jobbára lefelé mégy időnként néhány sumák laposnak tűnő, de felfelé vezető kanyargós, változatos és látványos útvonalvezetéssel. Én melegben, kifejezetten forró időben haladtam és bevallom az viselt meg a legjobban. Sok folyadékot vittem magammal és sokat ittam, mert a legnagyobb ellenség a szél és az emelkedő mellett a szomjazás. A biztonság kedvéért csokit is vittem és bizony jól jött. Praľnica és Gornji Humac gyorsan a tiéd, alig jársz a második óra végén és máris a célegyenesre fordulsz. Figyelj az úton, mert magam is találkoztam kóbor háziállattal, ami érdekes turista látványosság, de egy szamár hátsófelébe beszállni 35-40-es tempóval nem lehet túl kellemes. A repülőtérhez vezető kereszteződést néhány perc alatt elérhető és aztán egy kis fölfelé vezető szakasz és máris belerohansz a Bolba vezető szerpentinbe. Na ez is egy csoda! Szinte húz magához a tenger és a látvány pazar. Azonban vigyázz, mert az út rendkívül veszélyes lefelé, mint minden hajtűkanyarokkal tűzdelt lejtő. Használd sűrűn a féket! Lassabban többet látsz és nem utolsó szempont, hogy megélheted, mert életben maradsz. A Bol tábla 2 óra 17 perc alatt az enyém volt. A fele tehát megvan az útnak. Jómagam egy három órás aranyszarv pihenést engedélyeztem, mert úgy éreztem, az jár. Ritka és különleges élmény a sziget legfelkapottabb aprókavicsos strandja, ráadásul felfrissíti a tested és feledteti a visszaút rád váró nehézségeit. Ez azért jó, mert éppen elég akkor szembe nézni a valósággal, amikor a visszaindulás pillanata elérkezik.

Tekintve, hogy ismét a tenger szintjén vagy, teszik, nem tetszik vissza kell mászni a Brač fennsíkra, ami 45-46 kilométerrel a lábadban már komoly feladvány. Tégy magadnak sok vizet! Én a hátamon még plusz két palackot vittem és el is fogyott. A türelem már Bolban bekopogtat és veled lesz a Vidova Gora elágazásig, ami egy és háromnegyed óra erőteljes tekerést jelent bizony fölfelé. Patakokban folyt a verítékem, de hősnek éreztem magam, ugyanis azt tudtam, hogy sikerülni fog ráadásul a részidőkből kitűnt, hogy jóval hat óra alatt befejezem. Úgy is történt. A Vidova Gora elágazás után jött a már ismert "Super G". És itt egy kicsit megint álljunk meg! Már négy óra tekeréssel a hátad mögött komolyan kérlek, ne engedj a száguldás csábításának! Rendkívül veszélyes. Ottjártakor egy Suzuki Vitarát emeltek ki a szakadékból sárga villogós autómentővel. Nem szerettem volna az utasa lenni. Gondolj bele! Téged a legfeljebb sisakod véd és 60 kilométer per órás sebességgel bezúgni valamelyik szakadékba? Hagy ne folytassam! A lényeg viszont, hogy Supetar felé visszaértem két és félórán belül a védővár Villa Belvedere-be. Az egész túra nem tartott öt óránál tovább, de a teljesítés öröme még napokig bennem maradt.

 


Találkozás egy másik sport világával

A hosszú és eredményes boli kirándulás után egy lazább, elsősorban távolságban barátságosabb útvonalat javaslok. Talán furcsa, hogy a tenger mellett valaki kerékpározással múlatja az időt, - különösen egy szigeten - de azt gondolom, hogy Brač szigetének - vissza az okokhoz - van egy olyan arculata is, amit csak kerékpárról lehet felfedezni. Az is igaz, hogy sokféle megközelítésből lehet a sziget rejtelmeibe beleásni magad, hiszen körbe is úszhatnád, vagy hajózhatnád. Nos a most következő célállomás Milna, az úgynevezett nautikus turizmus fellegvára. Milna jelentős kikötő és 20 kilométert sem kell hajtanod, hogy a csoda vitorlásokat, jachtokat, sportcsónakokat megtekintsd.

Az indulás Sutivanból Loľišće, majd Bobovišće. Nem vészes, hiszen a harangtornyáról jellegzetes Loľišće faluban már jártunk. Bobovišće után még mindig egy kicsit felfelé kell kapaszkodni, de a látvány, a Spliti kanális, Šolta szigete és a fehér pöttyökként föltűnő, kéklő térségben látható vitorlások és más vízi járművek oldják az izzasztó felfelé hajtást. Bobovišće után pedig, - ahogy mondani szoktam - beleszakadsz a tengerbe. A három kilométer körüli lejtőn megint kiélheti magát a száguldozni - de ésszel - szerető kerékpáros és a kikötő kellős közepébe érkezel. Jó háromnegyed óra alatt átérhetsz Milnába és javaslom, ne fordulj vissza rögtön, inkább időzz az árbóc rengetegben, a parton kávézó hajósokban, vagy éld bele magad, milyen lehet néhány hét hajózás után a biztonságos kikötőben, szárazföldi körülmények között, himbálózás mentesen elfogyasztani egy frissítőt. Ha kedved úgy adja, hát csatlakozz hozzájuk egy italra! Egyrészt megérdemled, másrészt a frissítés rád fér, hiszen ismét a tengerszintjén vagy, tehát vissza kell kapaszkodni ott, ahol alig néhány perce lezúgtál. Milnának ez a visszahajtás az egyetlen "barátságtalan" arculata kerékpáros szemmel. Rögtön megkapod az emelkedőt, pedig még jó szerével fel sem szálltál a kerékpárra. Hamar visszaérsz, úgy húsz perces küzdelem után. Aztán Loľišće-ben, a harangtorony utáni kis boltban még egy sört is bekaphatsz, ami után már gyerekjáték meghódítani a távolságot Sutivánig, hogy a Villa Belvedere nyugalmát újra megtaláld.

Ez a túra nem volt nehéz, de látványban és egy másik szép sportág szelének megérzésében igen jelentős napként élhető meg. Talán pont egy ilyen kikötői kerékpáros látogatás indítja majd el a hajózás felé a tengeri sportok világára éhes kalandor elmét. Ki tudja lehet, hogy jövőre már egy hajózó jelentés következik arról, hogy milyen is Brač a tengeren körbejárva. Érdekes, ami a kerékpársportban legtöbbször bosszantó, - mármint a (szembe) szél - az a vitorlás sportban nélkülözhetetlen jelenség. Ami pedig geográfiai szempontból lényeges, megvan a sziget északi, legtávolabbi települése Milna. Bolban voltál, az a nyugat. Megvan az észak és a dél támadása előtt jobb, ha nem fárasztod ki magad.

 


A király etap

Ezt a címet azért adtam a most következő kalandnak, mert valójában ez a leghosszabb útvonal, amit megtehetsz Brač szigetén. Milnával, Bollal már két fontos égtáj és fő tájékozódási pont elérését megtetted, most a király etappal az-az Sumartinnal a sziget Sutivánhoz viszonyított legtávolabbi és déli sarokkövét zsebelheted be. A térképen is közel 50 kilométer körüli távolságot mutat Sumartin. A valóságban is így van, de nem menjünk a kerékpározás élményei elébe.

Az indulás és a szakasz első része ismert, hiszen a vidova gora-i és a boli útvonalat vesszük igénybe. A lényeg véleményem szerint a mentális felkészülés. Az biztos, hogy az út öt óra körüli összidőt vesz igénybe, tehát sokat kell a nyeregben lenni. Az út első fele pedig azt sugallja, hogy az lesz a nehezebb, mivel felfelé kell haladni. A Vidova Gora elágazásáig egy óra húsz, harminc perc és 80 %-a fölfelé tekerés. Tehát az erőnket jól be kell osztani majd. Javaslom, kényelmes tempót vegyünk fel, hogy a vissza útra is maradjon elegendő energiánk. Szerencsémre a kiválasztott napon borús időnek ígérkezett, ami valószínű a napimádókat zavarta, engem viszont kevésbé, sőt segített. A Vidova elágazástól Praľnicába és Gornji Humacba szinte végig lejtő kísért, sőt utána Sumartin felé (tábla a települést jól láthatóan jelzi) is lefelé haladtam, ahol egy tíz százalékos lejtő segített - ez persze visszafelé emelkedő lesz, de azt most hagyjuk. Két óra húsz perc alatt Selcába értem, ami Sumartintól 3 kilométerre van, tulajdonképpen a kikötő fölött. Selca főterét, vagy templom terét ne hagyd ki! A díszköves főterén a XX. század forduló körül épült templom csodálatos hangulatot, barátságos miliőt sugároz. Magam egy kávéval és egy sörrel jutalmaztam a majd 50 kilométeres erőfeszítést, na meg fél füllel és félszemmel a helyi férfitársadalom szieszta utáni időmúlatását figyeltem a kávézóban. Egyébként valahányszor egy nem a turistáktól frekventált vendéglátóhelyre vitt a jó sorsom, mindig rácsodálkoztam az odavalósi férfi lakosság nyugodt életvitelére, amely a jó beszélgetések, egy kávé, vagy egy sör elfogyasztásával párosult. A "nyugalom a hosszú élet titka" mondás valószínű itt elterjedt életforma.

A jó félóra pihenő után megnéztem Sumartint. Őszinte leszek. Különösebben nem nyűgözött le. A sziget legtávolabbi pontja Sumartin kikötője fontos közlekedési csomópont azoknak, akik Makarskára akarnak jutni, de látványban nem sokat tett hozzá a brácsi bringa kalandomhoz, sokkal inkább Selca, ahová visszatértem még egyszer. Ennem kellett és ebben egy hússal töltött burek, egy kedves dalmát menyecske felszolgálásában pont jól jött. A kulacsomat is friss vízzel töltöttem, hiszen vissza is várt rám az 50 kilométer. Amiről néhány sorral feljebb beszéltem a 10%-os lejtő az bizony most emelkedő volt és ahogy sejtettem is kissé meggyűlt vele a bajom. Utána aztán már minden ment a rendes kerékvágásában, szó szerint. A sumartini kirándulás legmeglepőbb tanulsága az volt, hogy a 10 kilométeres szakasz, ami Gornji Humactól vezet le a kikötőig - a 10%-os emelkedőt kivéve - viszonylag barátságos és visszafelé jól tudtam haladni, annak ellenére, hogy felfelé kellett nyomnom a pedált. Mivel az időjárás is kedvezett és átmeneti időt fogtam ki, ezért nem viselt meg az út a Vidova elágazásig és az indulástól számított negyedik óra végén ott jártam. Onnan pedig ismert, hogy egy háromnegyed óra is elég vissza Sutivánig. A kérdés az volt csupán, hogy Supetar, vagy Loľišće felé menjek-e. Úgy döntöttem, hogy az egyik kedvenc utamat a Donji Humac, Dračevica szakaszt preferálom és nem bántam meg.

Végül is kevesebb, mint öt óra alatt visszaérkeztem a Villa Belvedere-be, ami szerintem jó teljesítmény és bevallom nem is volt olyan fárasztó, mint gondoltam néhány nappal korábban. Összesen 102 kilométert mért az órám. Ezzel tehát a sziget nagy részét bejártam, de maradt még két olyan útvonal, amely részben az előzőeken vezet, de rejteget még felfedezetlen szakaszokat. A következő két kirándulási javaslat reményeim szerint izgalmas útszakaszt írja majd le.

 

Hajtás a tengerparton

A címből talán az tűnik ki, hogy végig az Adria mossa majd valamelyik pedálunkat. Nos ez nem így lesz, de azért helyenként majdnem. Az útvonal igazi célja Pučišće, ami tekinthető a sziget keleti központjának is és ugye mi már három égtáj fontos településeit bejártuk kerékpárral. Akkor most már időszerű, hogy teljes legyen a kör, irány tehát Pučišće. Hogy miért megint a sziget belsejét választottam megközelítésként? Csupán azért, mert a térkép szerint Praľnica-tól egy hét kilométeres lefelé zuhanó hajtűkanyaros út vezet Pučišće-be, ami egy kerékpáros számára maga a földi paradicsom. Nézzék el ezt a bűnt nekünk bringásoknak, de nincs jobb 60-as körüli tempóval száguldani két keréken önerőből, úgy, hogy közben a pedált sem kell megmozdítanunk.

A 70 kilométeres túrának ígérkező szakasz első része megint csak ismerős, hiszen sokadszor tesszük meg a Sutivan, Mirca, Supetar, Nereľišće, Vidova elágazás, Praľnica szakaszt. Onnan viszont óriási az újdonság élménye. Hagy jegyezzem meg gyorsan, hogy bár nehéz és közel másfél órába kerül megmászni a Vidova elágazásig a magaslatot, de a látvány mindig lenyűgöző és azt se felejtsük el, hogy egyre acélosabbá válunk a sok hegymenettől. De térjünk vissza Praľnicába, ahová alig egy és háromnegyedóra alatt át lehet jutni. Maga a falu a szokásos mediterrán hangulatot idézi. A főterén és annak közelében minden megtalálható, így a kápolna, haranggal, a templom, a kocsma és a posta. Aranyos kis brači település, de mélyebben nem merültem bele. Praľnicától tábla jelzi Pučišće-t, amerre haladva még egy kicsit emelkedik, de gyorsan leküzdhető.

Itt egy kicsit át kell írnom a korábbi véleményemet, miszerint a legszebb útvonal a Nereľišće - Loľišće szakasz. Ízlés dolga persze, de Praľnicából Pučišće-be lezúgni, valami egészen fantasztikus. A szépsége abban van, hogy a tengert és a völgyeket abszolút beláthatod. A sziget dél-keleti fele gyönyörűen mutatja magát fentről. Az útvonal pedig tisztán belátható, a szerpentin hajtű kanyarjai, az aszfaltcsík ott kígyózik alattad. Olyan sűrűn érkeznek a kanyarok, hogy nem is tudsz igazán negyvenes tempó fölé gyorsulni. A mögötted haladó autók pedig kénytelenek belátni, hogy ez az útszakasz sokkal jobban kedvez a kerékpárosoknak, mint a milliós automobilcsodáknak. Még két óra sem telt el az útból és máris Pučišće-ben találtam magam. Bevallom nem mentem be a központjába. Tettem ezt azért, pontosabban nem tettem, mert igen csúnya viharfelhők emelkedtek közben a sziget fölé, amitől kissé megrémültem - később kiderült, hogy nem volt ok komoly aggodalomra a borús idő miatt. Úgy döntöttem, hogy kikerékpározom magam a felhők alól. Nem jött be, de megpróbáltam. A Pučišće-be vezető völgy szerpentinhez még hozzá tartozik, hogy rendkívül igényesen megművelt mezőgazdasági területet tartanak fenn a gazdálkodók és öröm volt nézni a nagy hajtás közepette. A tulajdonképpeni tengerparti kerekezéshez most érkeztünk el, egészen pontosan majdnem, mert a Pučišće-ből kivezető út még tartogat néhány kilométer húzósabb emelkedőt, de az eső szelével nyakunkban gyorsan leküzdhető - melegben meg többet kell inni.

Ezután jött a "Nézzük páholyból a Spliti Kanal című természeti jelenséget!". Igaz az ülés mozog mégpedig a mi lábunktól, de a tenger felett 50 - 100 méterre elhelyezkedő útszalag valóban ideális panorámát kínál. A lovrečina-i öblöt és strandot gyorsan elérjük, egyébként tábla is jelzi. A tengerparti hullámvasút következő állomása Postira, ami egy mezőgazdasági központ lehet, ráadásul, mint egy terepasztalt meg is nézhetjük a települést. Jól látszanak az üvegházak, a város szerkezete is térképszerűen tárul elénk. Itt láttam az egyetlen és messziről kiváló minőségűnek tűnő labdarúgó pályát - a zöld gyep méregzöld biliárdasztalként pompázott - Brač szigetén, ami valljuk meg egy ilyen sziklás hegyvidéken ritka nagy kincs. Postirát is felülnézetből kaphatjuk el, ha csak be nem kerékpározunk. Ugyanígy láthatjuk Splitska falucskát is néhány kilométer múlva.

 

Nekem különösen azért lett emlékezetes Splitska, mert Eső Isten idáig engedélyezte a száraz - persze verítékemtől tajtékban - menekülést, mert, itt azt mondta, "Állj ne tovább!" és elkapott egy kisebb felhőszakadás. Túlélhető, különösen úgy, hogy a levegő azért meleg volt, aminek ékes bizonyítéka a felhevült aszfaltról emelkedő sűrű pára. Még egy kicsit misztikusnak és valljuk meg mókásnak látszott a part menti közönségnek - ők is szintén az eső elől menekültek -, amint a ködnek látszó párafelhőben előbukkan egy garabonciás legény két keréken. Splitska után alig néhány perc múlva megérkeztem Supetarba - már teljesen szárazon, napsütésben, onnan már csak egy laza tízes Sutivan és 25 perc. Így is történt. A hetven kilométeres szakaszon három óra harminc percet kellett pedáloznom és az eredmény egy változatos - különösen, ha az esőt is figyelembe veszem - hangulatos és erőpróbának sem utolsó kirándulás volt.

 


Az utolsó túra

Azt is írhatnám, hogy a búcsútúra, mert tíz napos itt tartózkodásom utolsó nagy kalandjának rövid története következik. Többször elmenetem már Nereľišće felé, ahol a gyönyörű medencéjéről ejtettem szót, így többször láttam azt az útkereszteződést is, amely a sziget legrégibb és legendás települését jelzi, Skrip falut. Több oka is van, hogy kalandra csábított. Skrip-et már az ókorban is lakták és erről írásos feljegyzések is fennmaradtak, másrészt a térkép szerint kiváló kilátás nyílik a sziget belseje felé. A panoráma megközelítése emelkedőt is jelentett, amit meg is kaptam. Egy meglepő fordulattal egészen jó tempóban tudtam haladni az utolsó túra szakaszon. Egy barátomnak kölcsön adtam a kerékpárom, aki laposnak találta és kőkeményre felfújta a kerekeket. Az eredmény félóránként mínusz 6-8 perc. Így Supetarba 20 perc alatt átértem és továbbhaladva a 17. kilométernél, alig félóra után felfelé hajtottam a skripi elágazástól. Az útjelzés szerint a kereszteződéstől 3 kilométer Skrip, de micsoda 5 kilométer várt rám. Ahogy megírták a hegyi hajrák nagykönyvében, úgy araszol felfelé az út meredeken Skrip-be és utána. A település határát egy negyedórás izzasztó hajtást követően értem el, aztán jött a ráadás a falu felső részén, egy táblával jelzett 10%-os emelkedő. Nos a százalékszámításba nem merültem el, de a csúcs előtti utolsó 700 méteren a világ összes levegője is kevésnek bizonyult, mert a maximumon kellett pedáloznom és alig-alig haladtam, de a sikerélmény és a látkép hatványozottabban megütött. A skripi elágazástól az 5 kilométer körülbelül annyi időbe telt, mint odáig, - tehát a 17 kilométer - fél órába. Az indulástól számított 1 óra 1 perc múlva voltam a csúcson.

A panoráma a sziget belsejét teljesen átfogja. Több kilométerre, az úttal szemben egy kőbánya fehér, egyenes falai vonzzák a szemet és a Nereľišće medence kőfeldolgozója rövid lefelé száguldás után a terepasztal látszatából óriás épület csoporttá magasodott. Az út a medencébe nem túl hosszú és elég gyenge minőségű, ám nem forgalmas. Légy óvatos! A viszonylag keskeny úton feltehetően a követ szállító teherautókról lepotyog a zúzalék kő morzsaléka, ami nem csak a kanyarokban, hanem az egyenes szakaszokon is veszélyes lehet. Ezt egyébként könnyen érzékelheted, különösen keménygumi esetén, hisz egy-egy nagyobbacska kő megdobja a kerékpárt. Nereľišće után - mivel nem sokat jöttünk lefelé - már nem kell megerőltetnie magát az embernek, mert Donji Humac, Dračevica és Loľišće a jól ismert többnyire lefelé vezető útvonal. A túra érdemi része tulajdonképpen befejeződött. A megmaradó 8 kilométer Sutivanig már gyerekjátéknak tűnt és számomra egy kis búcsúval is vegyült, mert a szigeten töltött 2004. évi nyaralásom utolsó nagy menetét kerékpároztam.

Az utolsó nap megtett kilométereim száma 42 és csupán két órámba került, ami a legjobb átlaga volt a nyolc napos kalandnak. Ebben a sikerben vélhetően a kőkeményre fújt gumiknak is komoly szerep jutott. Az útvonal újdonsága legfeljebb 8 kilométer, igaz, az verejtékkel és bő félórával ajándékozott meg, ami felejthetetlen maradt. Belső túrának is nevezhetném, de mivel záró szakaszként teljesítettem, az utolsó túra nevet kapta.

 


Végezetül

A tíz napos vakációm alatt nyolc napon keresztül túráztam. Az összes megtett távolság 440 kilométer lett, ami lehet sok és lehet kevés, ami viszont biztos, hogy teljesíthető. A 18-20 kilométeres erőpróbától kezdve, a húzósabbnak tűnő 100 kilométeres napokig, többféle variációt tartalmazott a Tour de Brač. Próbáltam úgy beosztani, hogy legyen benne egy-két felvezető szakasz, a keményebb napok után vagy egy pihenőt, vagy egy lazább etapot építettem be. Mindent úgy terveztem és tettem, hogy az kedvemre való legyen, természetesen a célkitűzés lebegett előttem, miszerint lehetőleg bejárjam a sziget teljes egészét. Úgy vélem a járható és köves utak 95%-át bekerékpároztam. Talán segít és kedvet ad valakinek, hogy hasonló, vagy kedvére való kerékpáros napokat iktasson be a nyaralásába Brač szigetén. Az, hogy ki mennyi idő alatt és milyen kerékpárral teljesíti a kerékpáros elképzelését, szinte mindegy. Az idők, amelyeket egy-egy túra szakaszaihoz írtam, inkább tájékoztató jellegűek és lesz, aki mosolyog rajta és olyan is lesz, aki megsüvegeli. A lényeg, hogy hajtottál és jól érezted magad. A felszerelésnél semmi különöset nem vettem igénybe. Sima edzőcipőben, klipsz kötés nélkül, béléses kerékpáros nadrágban és a nap miatt rövid ujjú pólóban pedáloztam.

A Villa Belvedere-ben kapott tájékoztató térkép alapján állítottam össze az utat. Különösebb tájékozódási nehézség nem merült fel. Egyszerűek az útvonalak, eltévedni szinte lehetetlen, mert előbb, vagy utóbb a tengerbe gurulunk. Az autóforgalom a főutakon átlagos, a kisebb, nem a népszerű tengerpartokhoz vezető utak forgalommentesek. Többnyire tisztelik a kerékpárost, persze mindenütt vannak figyelmetlen emberek. Biztonságosnak ítéltem meg a szigetet. Fejvédőt azonban mindenki feltétlenül használjon, különösen lefelé haladva. A kerékpáromat bárhol ott hagyhattam és ugyanúgy érintetlenül megtaláltam. Bolban - ami a legforgalmasabb strand hely - négy órán át hagytam lezáratlanul, őrizetlenül a kerékpárom és nem esett bántódása. Természetesen, ha valakit az nyugtat meg, hogy lezárta a gépét, az zárja le! Időnként megolajoztam a kerékpárt, de más szervizelési feladat nem merült fel.

Fontos egy külföldi nyaralásnál, különösen hely és nyelvismeret nélkül, hogy egy önzetlen segítő ember legyen a közelünkben, vagy gyorsan elérhető helyen. Nos a Villa Belvedere házigazdái azok akikhez minden ügyben fordulhatunk bizalommal. A hely és nyelvismerete, a hatósági ügyekben való jártasság, az esetlegesen felmerülő egészségügyi ellátás megoldása mind-mind olyan szolgáltatása a Villa Belevedere-nek, amit csak kevesen tudnak, ha tudnak egyáltalán biztosítani ezen a vidéken. Ezt, természetesen jó magam és több ismerősöm, aki már nyaralt itt hasonlóan látja. Ilyen körülmények között az ember nyugodtan bevállalhat kerékpáros, gyalogos és más jellegű kirándulásokat, hisz bármi jön közbe, a segítség perceken belül megérkezik.

A térképet végignézve, jó pár éve ismerve a szigetet azt gondolom, hogy viszonylag jól érthető és érezhető módon, kerékpáros szemmel bemutattam. Ami kimaradt azt remélem valaki, vagy valakik majd egyszer hozzá teszik ehhez a leíráshoz. Biztos, hogy sok olyan élményt adó kaland rejtőzik még a szigeten, amivel kiegészítve még inkább vonzóvá válik Brač. Magam csak jó erőt és egészséget kívánhatok azoknak, akik egy szeletét, vagy az egészét két keréken akarják megismerni ennek az igazán szép, változatos, helyenként egzotikus, emberléptékű - és mindenképp kerékpáros léptékű - szigetnek. Hajrá kerékpáron!

 

Brač 2004. július 30-án.

Kovács Iván

 

Sutivan
Supetar
Splitska
©krip
Lovrečina öböl
Pučiąća
Vidova Gora
Nereľiąće
Bol
Blaca kolostor
Milna
Boboviąća
Brač video
Brač kerékpárral
FőoldalKapcsolat